Virtuális karácsonyt!
Az Ad Sidera Csoport 2009. december 16-án ismét ellátogatott a Nógrád-megyei Felsőpetényben található Margaréta Gyermekotthonba. Az érkezés azonban ezúttal más volt, mint tavaly, most már ismertük egymást. A nap során az óvodából és iskolából hazaérkező gyerekek széles mosollyal léptek be az ajtón és mi is örültünk, hogy újra láthatjuk őket. A nap első felében ismét kisebb javításokat végeztünk a gyermekotthonban, melybe a gyermekek is bekapcsolódtak. Mindenki festő-overállba bújt, mely komikus helyzetek, jelenetek egész sorát eredményezte, - együtt nevettek kicsik és nagyok. Megújult, ismét egykori fehérségében tündökölt a központi nagyterem és az alsó szint, szakértő kezek tették rendbe az agyongyötört bicikliparkot. A számítógépeknél is elkélt a segítség, vírusirtás, hálózat telepítés és tengernyi más hirtelen kérés teljesítése szerepelt a feladatok között. A munka közben természetesen volt idő a gyermekekkel beszélgetni is, mely során még jobban megismertük egymást.
De mitől virtuális a karácsony? Kiemelt partnereinknek szánt karácsonyi ajándékok összegéből idén is az otthonban élő gyerekek kaptak meglepetéseket, - de partnereink sem maradtak ki az eseményből: virtuális, ill. ötvözött tréningjeinken is használt egyedülálló webes technológiával élőben bekapcsolódhattak a nap forgatagába, és látták, amint az ő nevükben vásárolt ajándék bekerül a karácsonyfa alá. Mindazok, akik a weben keresztül velünk voltak, megtapasztalhatták, milyen sokat ér a néhány ezer forint, amiről lemondtak a gyerekek javára, látták a közös munkát, és sokan további adományokkal is hozzájárultak a gyermekotthon működéséhez. A webes kapcsolatot külön erre az alkalomra építettük ki, és nagyon izgatottak voltunk, hogy a rendelkezésre álló sávszélesség bírni fogja-e a számos egyidejű bejelentkezést, - de a rendszer állta a próbát! Ezúton is köszönjük partnereinknek a támogatást és örülünk annak, hogy ilyen sokan időt szántak erre a közös virtuális karácsonyra.
Az ebédet ismét a gyermekotthonban dolgozó felügyelők készítették el és ismét olyan finomra és bőségesre sikerült, mint egy évvel korábban. Az ebéd után azonban még nem ért véget a nap. Lázas készülődés kezdődött a koraesti Mikulás ünnepség előkészítésére. A karácsonyfadísz-készítő szoba ismét megtelt és folyamatosan készültek a szebbnél szebb díszek. Egy kisebb csoport a gyermekotthon ablakait díszítette fel, az idősebb fiúk pedig a fenyőfa beállításánál segítettek. A munkák elvégzését egy nagytakarítás követte és délután 4 órára minden készen állt az ünnepségre.
A gyermekek azonban eltűntek és csak a Mikulás megérkezése előtt néhány perccel kerültek elő. Az eltűnés oka ekkor már érthető volt. Egy betlehemi előadásra készültek, amit a Mikulásnak szerettek volna előadni. A szereplők beöltözve, izgatottan várták a Mikulást a feldíszített karácsonyfa mellett. Nem kellett sokáig várniuk. A Mikulás hamarosan feltűnt az ajtóban, és láthatóan megörült a meleg fogadtatásnak. Elmondta, hogy milyen nagy utat tett meg és hogy a kinti hóesés után milyen jólesik megpihennie a karácsonyfa mellett. Ezután pedig következett az előadás. Egy 30 perces erdélyi hagyományőrző Betlehemest nézhettünk végig. Hatalmas sikere volt.
Az előadást követően pedig elérkezett a nap legfontosabb eseménye: az ajándékosztás. A Mikulás természetesen ezúttal is mindenkiről mindent tudott, név szerint szólította a gyermeket és adta át az ajándékokat. Meghitt pillanatoknak lehettünk szemtanúi, melyek könnyeket csaltak a kollégáink szemébe is. Nem maradt más hátra, mint az új játékok kipróbálása. Megint együtt játszott gyermek és felnőtt.
A nap végén Partos Gábor az intézet igazgatója ismét megköszönte a segítséget és támogatást, hazafelé pedig arról beszélgettünk egymás között, hogy mi magunk is mennyire feltöltődtünk azon a napon, mennyi mindent kaptunk mi is a gyermekektől.

